A Budapesti Európai Tehetségközpont munkája (2012 július- 2014 június)

Az európai tehetségközpontok, köztük -- elsőként -- egy budapesti központ létrehozásának az ötlete, igénye 2011-ben, a magyar uniós elnökségi program részeként megrendezett tehetségkonferencia zárónyilatkozatában jelent meg. A részvevők javasolták, hogy „a közös európai tehetségsegítő tevékenység támogatása, összehangolása és nyomon követése érdekében Budapesten jöjjön létre egy Európai Tehetségközpont”.

A Központ megalapításáról 2012 februárjában a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács döntött; az aktívan 2012 júliusa óta működő Budapesti Európai Tehetségközpont (EUTK) anyagi támogatását a Magyar Nemzeti Tehetségprogram (NTP) vállalja fel. Az NTP pályázatokon keresztül folyamatosan biztosítja a működés feltételeinek nagy részét, hiszen az NTP-nek többek közt a sikeres magyar tehetségsegítő programok idegen nyelveken való megismertetése és megjelenítése, a tehetségsegítés jó példáinak EU-adaptálásra való előkészítése, EU Tehetségnapok, tehetségsegítő EU együttműködések kezdeményezése és a nemzetközi tapasztalatcserék támogatása is kiemelkedő célja.


Joan Freeman

Az EUTK tevékenységi körének kialakítása kezdetektől fogva az NTP-ben megfogalmazott célokkal összhangban történik, ugyanakkor természetesen a tevékenységek megvalósítása során szoros együttműködést alakult ki az Európai és a Magyar Tehetségsegítő Tanács (ECHA/ NTT/) egyéb programjaival is, hiszen az EUTK működése csak e két Tanács keretein belül értelmezhető. Többek között ennek köszönhető, hogy az elmúlt két évben a Központ munkáját több mint 100 magyar és nemzetközi, a tehetséggondozás területén dolgozó szakember segíti. Közülük kiemelkedik a tanácsadó testület tagjainak: Magyarországról Prof. Csermely Péter, az Egyesült Királyságból Prof. Joan Freeman, és a hollandiai Dr. Lianne Hoogeveen önkéntes munkája.

A feladatok teljesítéséhez minden esetben komoly mértékben hozzájárul a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) munkatársai és infrastruktúrája.


Lianne Hoogeveen

A Központ tevékenységét felfoghatjuk egyfajta Európa számára tett jó szolgálatként is, hiszen a fő feladatai közé tartozik: az európai tehetséghálózat megteremtésének elősegítése, aminek megvalósult, gyakorlati példáját a magyar Tehetségpontok együttműködési (hálózatos) modellje adja. Azaz a Központ részint egy-egy ország számára segíti a magyar modell nemzeti szinteken való megvalósulását. Ugyanakkor -- mivel a hálózatosodás igénye mára már nem csak nemzeti oktatáspolitikák, hanem európai tehetséggondozók közös céljaként is megjelent -- a Központ az európai tehetségsegítő hálózat kialakításában is aktívan részt vesz.

Egy jól működő hálózatnak számos olyan előnye van, amely nyomán a hálózatba befektetett „energia” megtérül. A tehetség támogatás területére vetítve: felgyorsíthatja a tehetségtámogatással kapcsolatos ismeretek, jó gyakorlatok elterjedését, közös kutatásokat generálhat a szakterületen. Az európai és a nemzeteken belüli együttműködések új tehetségtámogató formák és új típusú összefogások megjelenéséhez vezethetnek, mint ahogy ezt nap, mint nap láthatjuk a magyar példán keresztül is. Új tehetségtámogató rendszerek új és más típusú tehetségek megtalálásának újabb lehetőségeit rejtik magukban: ez az egyik leglényegesebb eleme a tehetségbarát Európa felé vezető útnak.


Csermely Péter

Egy tehetségbarát Európa pedig záloga lehet a jelenleginél szerencsésebb struktúrájú európai tehetségmenedzselésnek. Mindez segítheti a napjainkra oly jellemző magas munkanélküliség mérséklését, a későbbiekben pedig a tehetségeink Európában tartását, ami bizonyos szempontból kontinensünk életbiztosítása is.

A tehetségtámogató hálózat kialakításához elsősorban egymás megismeréséből kiinduló, bizalmi alapokon álló együttműködésre van szükség. Az egymás megismerését követheti az erőforrások – mint például jó gyakorlatok - megosztása, így nem kell mindent mindenkinek újra „feltalálnia”. Tanulni lehet egymás hibáiból, egymás sikerei adoptálhatók. Jó példa erre az elmúlt két év során az EUTK-ba személyes tapasztalatcserére érkező, a Nemzeti Tehetség Programról és a Tehetségpont hálózat felől érdeklődő, amerikai, cseh, japán, kínai, lengyel, lett és szlovén, belga kutatók, szakértők sora. E mellett az elmúlt két évben a Központ munkatársai is közel hatvanöt alkalommal mutatták be a magyar példát, az EUTK munkáját hazánkban és szerte a világon.

Az EUTK munkájának egyik első lépése az EUTK honlapjának létrehozása volt 2012 szeptemberében. Azóta a honlap folyamatosan fejlődik mind grafikailag, mind adatszerkezetében. Amellett, hogy két év alatt közel 80 újságcikk keretében hírt adott a legfontosabb nemzetközi tehetséggondozással összefüggő eseményekről, a honlap alkalmassá vált az európai tehetségtámogató tevékenységeket összegyűjtő térkép megjelenítésére is. Ez a térkép kiváló forrásként szolgálja az alakuló európai tehetséghálózatot. 2014 júniusára a térképhez a tehetséggondozók 30 európai országból lassan közel 200 különféle tehetségtámogató tevékenységgel csatlakoztak. Mára a térkép elkezdte önmagát építeni. Hetente érkeznek az újabb és újabb adatlapok. Érdekes, hogy felébredt már az európai kontinensen kívüli országoknak is a honlapra kerülési igénye, hamarosan megjelenik a Talentworld.

A térképen keresztül eddig szinte ismeretlen kezdeményezéseknek/jó gyakorlatoknak is lehetősége volt/van presztízsértékű európai megjelenésre szert tenni. Az egy-egy tevékenység mellett feltüntetett adatok alapján lehetőség nyílik arra, hogy európai tehetségtámogató intézmények/szakemberek vagy tehetségek egymásra vagy éppen egy új tehetségtámogató tevékenységre találjanak, kapcsolatokat építsenek ki. Erre utal a honlap látogatottságának folyamatos növekedése is.  

A hálózatépítésnek részint eszköze, részint eredménye is a jó tehetségsegítő gyakorlatok megismertetése. A központ az elmúlt két évben a nemzetközi tapasztalatcseréhez magyar és külföldi tehetségsegítő jó gyakorlatok könyvekbe szerkesztve vagy önálló tanulmányként való publikálásával is hozzájárult. Még 2012-ben elkészült a Nemzetközi Horizontok 2. kötete, melyben 3 kontinens 9 tehetségsegítő jó gyakorlata került bemutatásra, olyan részletességgel, hogy a gyakorlatok egésze vagy egy-egy eleme adaptálhatóvá váljon. Jelentős vállalkozás volt a Kárpát-medencei tehetségsegítésről készített körkép is, amely a határon túli magyarok 9 jó gyakorlatát is tartalmazta. A tanulmányoknak, könyveknek szintén a honlap ad megjelenési lehetőséget; az itt megtalálható jó gyakorlatok számos esetben hiánypótló munkák a nemzetközi szakirodalomban. Több alkalommal volt lehetősége a munkatársaknak, kutatóknak vagy diákoknak külföldi tanulmányutakon részt venni. Jó példa erre a Finnországba érkező diákokból és mentorokból álló csapat közös, fafeldolgozó mesteriskolákat történő látogatása.

A tevékenységtérképen a tevékenységek feltüntetése csupán az első lépés, ez a későbbiekben Európai Tehetségpontok vagy éppen Európai Tehetségközpontok rendszerének a bemutatására is képes lesz. Persze mindehhez szükséges az, hogy az európai hálózatban majdan résztvevő hálózati pontok (Európai Tehetségpontok) és csomópontok (Európai Tehetségközpontok) kritériumrendszere kialakuljon. A kritériumrendszer kialakításában való részvétel, az ezzel kapcsolatos koordinációs tevékenység lebonyolítása, szakértőkkel való egyeztetés, illetve az alakuló kritériumrendszer bemutatása Európa-szerte szintén a központ feladatai közé tartozik. A cél az, hogy kikristályosodjon egy minden ország számára elfogadgató konszenzus a tehetséghálózat olyan struktúrájú felépítésével kapcsolatban, amiben a jövőben az Európai Tehetségtanácsnak (ECHA) kiemelkedő szerepe lesz. A kritériumrendszert bemutató EUTK kiadvány (Towards a European Talent Support Network) elkerült a legrangosabb európai szakértőkhöz, döntéshozókhoz, közkinccsé vált Európában.

A honlapon, 2013 nyarán létrejött és azóta is folyamatosan bővül egy forrásközpontot, mely közel 230 cikkében tehetséggondozással összefüggő eseményekről, adatokról, könyvekről, cikkekről, nemzetközi konferenciákról stb. lehet információt gyűjteni.

A Központ hálózatfejlesztő munkájának másik oldala a 2012 telén elindult lobbi tevékenység. Ez eleinte Gál Kinga EP képviselő asszony által beterjesztett, többek közt az európai tehetséggondozó hálózat kialakításáról is szóló, WD 34/2012 sz. írásbeli nyilatkozatnak az EP képviselők körében való megismertetéséhez, a képviselők aláírásáért folyatott kampánymunkához kapcsolódott. Kiemelkedő eseménye volt a lobbi tevékenységnek - a részint az EUTK által szervezett - az EU Parlamentben történő 2013 januárjában tartott, a tehetséggondozás fontosságáról és az európai hálózatról szóló nyilvános meghallgatás. Ezen Prof. Csermely Péter bemutatva a hazai eredményeket az európai tehetséghálózat kialakításának jövőbeli terveiről beszélhetett. A 34/2012-es nyilatkozat 2013-ban 19 év óta először vetette fel az EU Parlamenti képviselők számára a tehetséggondozás ügyét; magas számú aláírása (178 képviselő) biztosította, hogy a nyilatkozat betöltse „hivatását”, felhívja a döntéshozók figyelmét a tehetségtámogatásnak az innováció elősegítésében, és a társadalmi mobilitásban betöltött szerepére

A hálózatépítés ismét másik oldala a különösen a Közép-Európai térségben és a határon túli magyarok körében elinduló együttműködéseket és tehetségnapokat támogató rendezvények szervezése vagy az azokon való részvétel. Közép-Európai tehetséggondozók találkozója, kutatással, együttműködéssel kapcsolatos megbeszélések is fémjelzik a Központ munkáját, ami nyomán uniós pályázatok, új együttműködések születtek, vagy éppen számos országban helyi hálózatfejlesztő munka indult el (Lettország, Csehország, Románia stb.).

A Kárpát-medencei térség tehetségsegítő hálózatának fejlesztése is szerves, sőt kiemelt eleme az európai tehetségtámogató hálózat kialakításának. A határon túli Tehetségpontokkal való együttműködés az elmúlt két évben igen változatos formában valósult meg. A korábban említett könyv bemutatójával összekapcsolt határon túli tehetségsegítők konferenciáján keresztül különböző határon túliak számára szervezett műhelymunkákon, előadásokon át az erdélyi tehetségsegítők kerekasztal beszélgetéséig. Külön említést érdemel a határon túli tehetségnapok támogatása, azokon való részvétel, szakmai előadások tartása (Pl.: két Vajdasági Tehetségnap, Nyilas Misi Tehetségnap,a beregszászi 2. Kárpátaljai Tehetségnap stb.).

Ahogy korábban is utaltunk rá az elmúlt két évben nemzetközi és hazai konferenciákon tartott előadások, műhelymunkák és magas rangú európai döntéshozókkal történt megbeszélések kapcsán vagy hazánkba látogató delegációk körében 65 alkalommal került sor a Nemzeti Tehetség Program és annak részeként magyar hálózatos modell bemutatása. Ezek között az alkalmak között szerepelnek a tehetséggondozó szakma legrangosabb külföldi konferenciái is: ECHA European Council of High Ability (ECHA) – 2012; International Conference on Talent Development and Excellence (ICTDE) – 2013; World Council for Gifted and Talented Children (WCGTC) – 2013.

A tehetségpont hálózatos modell mellett a Központ számos más magyar jó gyakorlat terjesztését és bemutatását is felvállalja, elsősorban azokat, amik iránt külföldi érdeklődés mutatkozik. Ilyen pl. a korai tehetségazonosítás egyik, Magyarországon kifejlesztett jó gyakorlata, az ún. Kíváncsi láda is, melynek megismertetésére a Központ több hazai és külföldi műhelymunkát szervezett, a hejőkeresztúri modell (IV. Béla Ált. Iskola) megismertetése.  

Mintaadó tevékenység

A Központ munkája egyfajta mintaadó tevékenység is Európában, amellyel megmutatja, hogy a jelenleg alakulófélben lévő tehetségtámogató hálózathoz milyen módon, milyen tevékenységekkel tud egy Európai Tehetségközpont hozzájárulni. A Központ megpróbálja felhívni a tehetséggondozók és döntéshozók figyelmét arra, hogy az európai tehetséghálózat megteremtésének elősegítése minden európai ország közös érdeke is. A Központ távlati célja – a magyar együttműködési modell sikeréből kiindulva - hozzájárulni európai szervezeteknek, szakembereknek egy nyitott, rugalmas, Európa országain átívelő hálózatba szervezéséhez, keretet és lehetőséget adni az elszigetelten, rejtetten vagy már megszerveződött hálózatokban működő tehetséggondozóknak egy olyan közös munkához, ami biztosítja, hogy a tehetségek támogatásának fontossága megfelelő hangsúlyt kapjon minden európai államban.

Már ez alatt a két év alatt is érzékelhető volt, hogy az épülő európai tehetségsegítő hálózat révén a témához kapcsolódó információk megosztása felgyorsul, a tehetséggondozásban érdekelt társadalmi szereplők könnyebben megtalálják egymást.

Fuszek Csilla
igazgató

Talent is a special kind of natural resource that is available in every country.